Vámospércs és Nyírmártonfalva települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

Rólunk írták

Milliárdos beruházás indul

2014. március 09.
Több mint 2500 ingatlan köthető majd rá az új csatornahálózatra.

Vámospércs, Nyírmártonfalva. A két település teljes csatornázottsága abból a több mint 3 milliárd forintból valósul meg, melyből két és fél milliárd forintot európai uniós pályázaton nyertek az önkormányzatok. A mintegy 500 millió forint saját forrást a Belügyminisztérium Önerő Alapjához beadott sikeres pályázatnak köszönhetően a Magyar Kormány 100 százalék vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtotta a településeknek.

– Máshol súlyos összeget kellett minden háztartásnak fizetnie azért, hogy a rendszerhez csatlakozhasson, s az egyébként városokban alapvető szennyvízszolgáltatást igénybe vehesse. A települések lakosai azonban megkönnyebbülhetnek, hiszen a csaknem félmilliárdos saját erő révén, sem Vámospércsen, sem pedig Nyírmártonfalván nem kell a lakosságnak hozzájárulást fizetnie – hangsúlyozta Tasó László ország-

gyűlési képviselő pénteken, a Vámospércsen tartott projekt-
nyitó rendezvényen. Ménes Andrea, Vámospércs polgármestere hozzátette: hosszú előkészületi munka áll a beruházás mögött, hiszen 2008-ban nyerték meg az első uniós támogatást, melynek köszönhetően felkészülhettek a projekt megvalósításához.

A program keretében a két településen mintegy 45 kilométernyi új gravitációs csatornahálózat épül közterületi átemelőkkel, valamint egy közös, korszerű, 700 köbméter kapacitású szennyvíztisztító telep a két település határában.

Javuló körülmények

A beruházás eredményeként Vámospércsen 1763, Nyírmártonfalván pedig 781 ingatlan köthető majd rá az új csatornahálózatra, amely által az ingatlantulajdonosok mindennapjai kényelmesebbé válnak, megszűnik a szippantás, az életkörülmények javulnak, és várhatóan az ingatlanok értéke is emelkedni fog. A tényleges építkezési feladatok várhatóan március közepén kezdődhetnek el, a teljes csatornahálózat és a szennyvíztisztító telep kiépítése pedig várhatóan jövő év nyarán készülhet el. HBN

Forrás: www.naplo.hu/helyi/2014/03/07/milliardos-beruhazas-indul.naplo

Vámospércs és Nyírmártonfalva települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása projektnyitó rendezvényén     Vámospércs és Nyírmártonfalva települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása projektnyitó rendezvényén     Vámospércs és Nyírmártonfalva települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása projektnyitó rendezvényén     Vámospércs és Nyírmártonfalva települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása projektnyitó rendezvényén     

« Vissza